193662843 189108105

19 éves koromban fogalmazódott meg bennem, hogy nekem az a küldetésem ebben a világban, hogy segítsek az embereken. Persze akkor ezt inkább megmosolyogták az ismerőseim és így hamar szertefoszlott ez a gondolatom. Sokáig nem is foglalkoztam a témával és elkezdtem a társadalmi elvárásoknak megfelelő, tisztességes munkát végezni, sőt megmásztam a karrierlétrát is és vezetői pozícióból mentem szülési szabadságra. 

Bármelyik életszakaszát nézem az életemnek, mindig szükségét éreztem, hogy bővítsem az ismereteimet és képezzem magam. Főiskolák, tanfolyamok követték egymást, tíz éve elkötelezett híve vagyok az egészséges életmódnak és belevetettem magam az önfejlesztésbe is. Ezek együttesen segítettek, hogy megtapasztalhassam azt, hogy türelemmel, kellő kitartással és hittel olyan életet tudjak kialakítani, melyet szívem szerint tudok élni.

Így jutottam arra az elhatározásra, hogy megvalósítsam a régi küldetésem, a coach képzés során megtanultam azokat az eszközöket, lehetőségeket,  melyekkel a bennem lévő segítőerőt és szándékot ki is tudom aknázni és így tudok neked segíteni, hogy megtaláld a harmóniát az életben,  hogy jóban legyél magaddal,  a téged körbe vevő emberekkel és a világgal. 

Ha kíváncsi vagy a személyiségemre, a stílusomra, akkor nézz bele az interaktív beszélgetésemről készített videómba, amit itt találsz.