“Légy résen, hogy mikor válik a felkészülés halogatássá. Belekezdesz, és jól érzed magad, hogy összegyűjtötted a munkához szükséges összes információt, de kényszert érzel arra, hogy még több kérdést tegyél fel és még több előkészületet végezz, mielőtt a saját ötleteiddel elköteleznéd magad, mert magabiztosabbnak akarod érezni magad.” Neil Fiore
A halogatás a legtöbbünk számára ismerős probléma. Azok, akik gyakran vagy krónikusan halogatnak, gyakran bűntudattal és szégyenérzettel küzdenek, amikor nem érik el a céljaikat. Úgy érzik, hogy az életüket nem tudják irányítani, és a folyamatosan elmaradó feladatok miatt stresszelnek, és sosem tudnak igazán kikapcsolódni.
A könyv szerzője számos figyelmeztető jelet ad, amelyek segítségével könnyen kideríthetjük, ha problémáink vannak a halogatással, a célok elérésével vagy a hatékonytalan munkamódszerekkel. Íme néhány fontos jelzés:
- Túl hosszú teendőlistát vezetsz?
- Homályos kifejezésekkel beszélsz a projektek elkezdéséről, például “valamikor a jövő héten” vagy “a következő hónapban”?
- Könnyen eltereli a figyelmedet egy másik, látszólag könnyeb feladat?
- Késlelteted a terveid befejezését, mert tökéletessé akarod tenni őket?
- Félsz felelősséget vállalni a döntésekért, mert félsz a hibák miatt kritikával szembesülni?
- Külső eseményeket hibáztatsz a kudarcaidért, mert félsz beismerni a saját hiányosságaidat?
A halogatók valójában nem magát a feladatot halogatják, hanem azzal járó bizonytalanság érzését. A halogatás végül szokássá válik. Szerencsére azonban, ahogy ez a szokás kialakult, úgy megtanulhatjuk leküzdeni is. Ehhez csupán a gondolkodásmódunk megváltoztatására és néhány egyszerű eszközre van szükségünk. A halogatás problémájának nem lehet csak gyors életvezetési trükkökkel vagy eszközökkel (például naplózás, teendőlisták stb.) megoldani. Ezek csak a felszíni problémákat kezelik, de hosszú távon nem vezetnek valódi változáshoz. Ahhoz, hogy valóban megoldást találjunk, meg kell értenünk a halogatásunk alapvető okát.
Általában 3 ok miatt halogatunk:
– Először is, amikor valamit jól akarsz elvégezni, hogy megfelelj mások és a saját elvárásaidnak.
– Másodszor, ha unalmasnak találod a munkát. Nem szórakoztató, és az elkezdéshez motivációra van szükség., például az első oldal megírásához a PowerPointban
– Végül pedig nem világos, mi számít “jó munkának”: Mi az, hogy “jó”? Mi az “elég jó”?
Amikor ilyen jellegű feladatokkal szembesülünk, elkerülhetetlenül két lehetőség közül kell választanunk:
Ha elkezdesz dolgozni a feladaton, akkor azt érzed unalmas dologgal töltöd az idődet, és/vagy ráadásul azt kockáztatod, hogy kudarcot vallasz, és csalódást okozol magadnak és másoknak is Vagy választhatod a második stratégiát, és halogathatod a kellemetlenségeket, amelyekkel a feladat jár. Bizonyos értelemben ez a módszer működik is: megtanulod, hogy a halogatás segít elkerülni az unalmat és a kudarctól való félelmet – legalábbis átmenetileg.
Az önértékelés és halogatás kapcsolata
Az önbecsülésünk szorosan kapcsolódik a munkához, és a halogatás segít megvédeni azt. Minden ember vágyik arra, hogy mások elismerjék és megbecsüljék. A társadalom általában elismeri az orvosokat, a menedzsereket és a professzorokat, miközben azt gondolja, hogy a szegények és a munkanélküliek nem tettek eleget azért, hogy értékesek legyenek. Az emberek megtanulják, hogy a munka az önbecsülésük fő forrása, ezért természetes, hogy a legtöbb embert egy meglehetősen egészségtelen perfekcionizmus hajtja.
Azonban lehetetlen, hogy mindenki a legjobb legyen a saját területén, ezért sokan különböző stratégiákat alkalmaznak az önbecsülésük megvédésére. Ha egy feladat túl nehéznek tűnik, a halogatás is lehet egy ilyen stratégia, amely segít elkerülni a stresszt és a szorongást, amelyet az irreálisan magas elvárásaink és a sikerünk bizonytalansága okoz.
A szerző meg van győződve arról, hogy a halogatás nem velünk született, vagyis nem születünk lustának. Gondolj csak azokra a dolgokra, amelyeket valójában szívesen csinálsz, például focizol, vagy beülsz egy kávézóba a legjobb barátoddal.
Érdekes módon a kisgyerekek a “nevelésük” előtt soha nem halogatják a dolgokat. És amikor játszanak, soha nem értékelik utólag a teljesítményüket, és nem gondolkodnak azon, hogy mások mit gondolnak róluk.
Hogyan lehetséges, hogy a felnőttkorba érve megtanulunk halogatni? Először is, már fiatalon, az iskolában megtanuljuk, hogy a “munka” nem szórakoztató: valójában a “játék” ellentéte.
Szüleink azt mondták nekünk, hogy “Sajnálom, nem töltheted az egész délutánt játszással; ülj le és végezd el a házi feladatodat.” Másodszor, egészségtelen perfekcionizmust nevelnek belénk. A legjobbat kell nyújtanunk – mert különben azt sugalljuk, hogy “nem próbálkoztunk eléggé”. A halogatás egyik legfontosabb táptalaja a perfekcionizmus: bármit is teszünk, mindig azt mondjuk magunknak, hogy az eredménynek a lehető legjobbnak kell lennie. A hibákat mindenáron el kell kerülni, a kudarc pedig elfogadhatatlan, és egyébként is negatívan hat az önértékelésünkre. E nyomás hatására, hogy jól teljesítsünk, inkább nem teszünk semmit. Elvégre ha valamit nem csinálunk, akkor azt nem érheti Kritika, így minket sem. A sikereses emberek nem ezt az utat választják:; nem félnek a hibáktól vagy a kudarcoktól, hanem egyszerűen nekilátnak. Bármilyen feladatot is kapnak, nem aggódnak a kudarc következményei miatt. Ha mégis kudarcot vallanak, gyorsan talpra állnak és újra nekilátnak.
A krónikus halogatók viszont másképp reagálnak. Megdermednek a félelemtől és elkerülik a feladatot, mert azt gondolják, hogy az egyetlen elfogadható út a tökéletesség, és bármit is csinálnak, annak elsőre sikerülnie kell. Azonban elfelejtik, hogy a legnagyobb alkotások, legyen az Picasso festménye vagy Thomas Edison találmánya, gyakran a kudarcok és a sok sikertelen próbálkozás eredményeként születnek. Egyszerűen fogalmazva: a kudarc elkerülhetetlen része a tanulásnak, tehát az, aki soha nem vall kudarcot, soha nem tanulhat.
Ahhoz, hogy jól teljesíts, változtasd meg az önbeszédeidet a “muszáj” vagy “kellene” helyett a “Mikor kezdhetem el?”-re.
A tipikus halogató egy sajátos belső monológot él át, amelyet egy belső konfliktus ural. Általában ez az önbeszéd olyan kifejezéseket használ, mint “muszáj”, vagy “kellene”, amelyek mind azt jelentik, hogy “nem akarom”.
Ez az állandó konfliktus olyan, mint két ellentétes irányba húzó ló: az egyik ló a feladat felé húz, amelyet “muszáj” elvégezni; a másik ló pedig távolabb húz tőle, mert “nem akarja”.
Ez a belső konfliktus semmire sem vezet, és negatív hozzáállást alakít ki a munkával. Azonban meg lehet változtatni ezt a konfliktust és át lehet alakítani a belső monológot, hogy a tehetetlen áldozat szerepét a produktív ember szerepére változtasd. Olyanná válhatsz, aki nemcsak hogy el kell végeznie a dolgokat, hanem valójában akarja is, és eredményeket produkál. Az ilyen emberereknek a belső hangjuk olyan dolgokat mond, mint például: “Meg fogom csinálni” vagy “Elhatároztam, hogy … Mikor kezdhetem el?”.
A pozitív önbeszéd hatására az energiádat egy irányba összpontosítod: mindkét ló ugyanabba az irányba húzhat, ahelyett, hogy szabotálnád az erőfeszítéseidet negatív gondolatokkal.
Aggódsz, hogy egy adott projektben kudarcot vallasz? Elveszíted a munkádat? Nem a legjobb munkát végzed? Minadannyian aggódunk valamiért, a szerző ezért egy hatlépcsős folyamatot ad a félelmekkel való szembenézéshez és a biztonság megteremtéséhez. Ez a hat rövid kérdés segít visszanyerni a fókuszt és elvégezni a munkát:
-Mi a legrosszabb, ami történhet? – Nézd meg a legrosszabb forgatókönyvet, ami az adott helyzetben bekövetkezhet.
-Mit tennék, ha valóban bekövetkezne a legrosszabb?- Ennél a pontnál ezeket is fontold meg: Honnan kaphatsz segítséget? Mit tehetsz, hogy megőrizd a hidegvéred? És mit tennél ezután? Addig kérdezd magadtól, hogy “És utána mit tennék?”, amíg nem lesz tiszta képed.
– Hogyan csökkenteném a fájdalmat, és hogyan élnék azután minél boldogabban, ha bekövetkezne a legrosszabb? Ha mégis megtörténne a legrosszabb, bocsáss meg magadnak, és lépj tovább. Semmi jó nem történik, ha siránkozol miatta.
– Milyen alternatíváim lennének? Ha előre átgondolod ezeket, az nyugtatólag hat.
– Mit tehetek most, hogy csökkentsem a rettegett esemény bekövetkezésének valószínűségét? Van valami, amit eddig halogattál – egy telefonhívás, egy konkrét feladat, egy találkozó -, Ha egy kis esélye is van annak, hogy valaminek a megtételével elkerüld a szörnyű helyzetet, akkor cselekedned kell, mégpedig most.
A produktivitás érdekében építsd be a pihenést és a játékot a mindennapjaidba.
A halogatás egy ördögi kör, ami azt eredményezi, hogy mindig több a feladatod, mint amennyit valaha is sikerülne elvégezned. Ennek következtében soha nem jut időd valódi kikapcsolódásra, igazi játékra vagy olyan szintű életre, amit teljes mértékben ki tudnál élvezni. Ehelyett egyre növekvő munkakupac halmozódik fel, és mindezt elhalasztod a távoli jövőre.
Furcsa módon a krónikus halogatók hasonlóan gondolkodnak, mint a munkamániások. Mindkét csoport úgy érzi, hogy óriási mennyiségű befejezetlen munka nyomja őket, és nincs idejük pihenni és kikapcsolódni. Ennek eredményeként végül vagy a munkával töltik minden idejüket, vagy bűntudatot éreznek a nem munkával töltött idő miatt.
A sikeres emberek ezzel ellentétben folyamatosan priorizálnak és nagy hangsúlyt fektetnek a magánéletükre, a nyaralásra, az egészségükre, a valódi pihenésre és a játékra.
Ha egy feladatot kevésbé fenyegetővé akarsz tenni, bontsd azt kis, kezelhető egységekre.
Általában a munka legnehezebb része annak elkezdése. A krónikus halogatók jól ismerik ezt a helyzetet. Órákig eltolják a feladat elkezdését, félnek, hogy nem tudják majd befejezni, és inkább más tevékenységekbe menekülnek, mint például a közösségi média böngészése vagy a házimunka, evés. Az elkezdés nehézsége gyakran abból ered, hogy a feladat túl nagynak és megoldhatatlannak tűnik, és nem látunk fényt az alagút végén.
A megoldás egyszerű: daraboljuk fel a munkát kis, kezelhető feladatokra, amiket gyorsan elvégezhetünk. Ha egy feladat kevesebb mint fél óra alatt elvégezhető, könnyebb lesz motivációt találni az elkezdéséhez. Amikor elvégeztük a feladatot, érezni fogjuk a teljesítés örömét, ami visszaadja az irányítás érzését. Tehát ne a nagy feladat befejezésére koncentrálj, hanem inkább az elkezdésére.
A stresszmentes termelékenység érdekében próbáld ki a fordított ütemezés módszerét.
Képzeld el, hogy rengeteg házi feladatot kell megcsinálnod, és ez nyomasztónak tűnik. A fordított ütemezésmódszere egy különleges módja annak, hogy úgy tervezd meg az idődet, hogy közben jól érezd magad és a munkádat is el tudd végezni.
Ahelyett, hogy azonnal megcsinálnád a feladatot, először olyan szórakoztató tevékenységeket tervezz be a napodba, a hetedbe, amelyeket élvezel. Ez lehet a barátokkal töltött idő, rajzolás, játék, vagy bármi más, ami boldoggá tesz. Ezek a szórakoztató tevékenységek olyanok, mintha megjutalmaznád magad.
Miután betervezted a szórakozást , a házi feladatokat vagy feladatokat ezekhez az élvezetes tevékenységekhez időzíted és felosztod őket rövid, kb félórás ütemekre, de ez idő alatt végig a feladtra koncentrálsz. Így munka közben is lesznek szünetek, amiket már előre várhatsz. Így nem azt mondod, hogy x feladatot ha megcsinálsz, akkor pihenhetsz, szórakozhatsz, hanem a szórakoztató tevékenységek adják a keretet, ehhez igazítod a feladatokat. Minden félórás blokk után jutalmazd meg magad és minden héten hagyj egy teljes napot a kikapcsolódásra és a kisebb házimunkákra, ezzel segíted a regenerálódásodat.
Ezzel elkezdesz úgy tekinteni a munkádra, mint egy választási lehetőségre, nem pedig olyan dologra, amit meg kell tenned. Ez segít abban, hogy kiegyensúlyozottabbnak és teljesebbnek érezd magad, mert a kötelezettségeid mellett olyan dolgokat is csinálhatsz, amelyeket élvezel..
A figyelemelterelés leküzdéséhez mindig legyen kéznél egy jegyzetfüzet.
Gyakran megtörténik, hogy a aprócseprű- dolgok elterelik a figyelmünket az aktuális feladatról, függetlenül annak fontosságától. Pedig ez nem más, mint a halogatás egy finom változata, például amikor egy fontos munka közben hirtelen eszünkbe jut, hogy be kell fizetnünk a villanyszámlát. Azonban erre megoldást találva csak ragadjunk egy darab papírt, jegyzetfüzetet vagy akár egy alkalmazást, amivel gyorsan összeírhatjuk a gondolatainkat és minden mást, ami elterelné figyelmünket. Bármi is próbálja elrabolni a figyelmedet az aktuális feladatról, írd le a lehető leggyorsabban a listádra, majd térj vissza a munkához. Majd, mikor végeztél a tényleges feladattal, tekintsd át az összeírt listádat, és nézd meg, hogy amit leírtál, az még mindig olyan sürgős vagy olyan jó ötlet-e.
Eddig arról volt szó, hogy mit tehetünk a saját halogatásunk leküzdése érdekében. De legyen szó otthoni vagy a munkahelyi környezetről, gyakran találkozunk krónikus halogatókkal, és ez a viselkedés negatív hatással lehet ránk. De mi van akkor, ha vezetői pozícióban vagyunk? A vezetőknek a hatékonyság érdekében figyelembe kell venniük a halogatás mögött rejlő érzelmi problémákat. Az elkötelezettséget kell előtérbe helyezniük a megfelelés helyett, és olyan célokra kell összpontosítaniuk, amelyek kezelhetők. A negatív kritikákat minimalizálniuk kell, mivel ez csak fokozza a halogatással kapcsolatos félelmeket. Inkább építő jellegű javaslatokat kell kombinálni dicsérettel. Ha az adott beosztottak jól végzik a munkájukat, kezdjük elismeréssel, mielőtt bármilyen kritikát megfogalmaznánk.
Végső összefoglaló:
A halogatás leküzdése számos előnnyel járhat, : produktívabb leszel , így megszabadulhatsz a halogatásból fakadó bűntudattól és szégyentől. Ezáltal javul az önbecsülésed, hiszen rájössz, hogy képes vagy megbirkózni a feladataiddal időben és hatékonyan. Emellett az idő jobb beosztásával több szabadidőhöz juthatsz, amelyet bűntudat nélkül tudsz élvezni. Ebben az időben kikapcsolódhatsz, feltöltődhetsz, és olyan tevékenységeket folytathatsz, amelyek boldogságot és örömet nyújtanak számodra. Végül, a munkád minősége is javulhat, amikor nem halogatsz. Az időben végzett feladatok alaposabb és gondosabb elvégzését eredményezik, ami hozzájárul a jobb eredményekhez és a magasabb színvonalhoz.
A többi könyvösszefoglalót ezen a linken éred el