Shirzad Chamine: A pozitív intelligencia – Miért csak 20%-át éred el a benned lévő potenciálnak és hogyan tudod ezt az arányt növelni?, könyvösszefoglaló
Mindannyiunknak vannak belső akadályai, amelyek visszatartanak – például túl sokat aggódunk, túl szigorúak vagyunk magunkkal, halogatunk vagy félünk a kudarctól. A Pozitív intelligencia abban segít, hogy felismerjük az önszabotázs jeleit és megtanuljuk kezelni a „szabotőröket”. A szerző gyakorlati tanácsokat ad arra, hogyan fejleszthetjük a pozitív gondolkodásunkat és hogyan győzhetjük le az önkritikát, hogy a belső akadályok helyett támogató gondolatok vezessenek minket. Ha szeretnéd jobban megérteni, hogy mit miért teszel és nyitott vagy a változásra, ez a könyvösszefoglaló neked szól.
Talán már hallottad a híres Sziszüphosz történetét. Egykoron hatalmas királyként élt, de egy rossz mozdulattal a kegyvesztettek közé került. Az istenek ítélete szerint különös büntetést kapott: egy sziklát kellett a hegy tetejére gurítania. Ám amikor már majdnem sikerült elérnie a csúcsot, minden erőfeszítése ellenére a szikla visszagurult az aljára. Sziszüphosznak ez az örökkévalóságig tartó kálváriája elölről kezdődött újra és újra. Ebből született a “sziszifuszi feladatok” kifejezés, ami általában az eredménytelen és soha véget nem érő feladatokat jelenti. Sajnos a szomorú igazság az, hogy legtöbbünk élete nincs messze Sziszüphosz örök kárhozatától. Mindannyian vágyunk a sikerre és a megvalósult álmokra, de gyakran észrevétlenül magunk szőjük a buktatókat a terveinkbe. Gondolj csak arra, hány újévi fogadalmat tettél már életedben? És hány diétát próbáltál követni? A legfrusztrálóbb az, amikor az erőfeszítéseid azért hiúsulnak meg, mert a saját magad által épített akadályokba ütközöl.
Nos, mindannyian küzdünk ezekkel az akadályokkal, azaz a szabotőrökkel, hiszen a fejünkben vagy kigúnyolják az erőfeszítéseinket vagy nem sikernek állítják be a sikerünket. Az elméd veled is kettős játékot játszik: – lehet a legjobb barátod, de a legnagyobb ellenséged is lehet. Ahelyett, hogy szabotálnád magad, változtasd meg az egyensúlyt az elmédben a pozitív intelligancia segítségével, hogy teljes mértékben kiaknázhasd a benned rejlő lehetőségeket
De vajon mi is pontosan ez a titokzatos Pozitív Intelligencia? Körülbelül azt jelzi, hogy mennyire tudod irányítani a saját elmédet. A magas Pozitív Intelligencia azt jelenti, hogy az elméd sokkal inkább a barátodként viselkedik és bátorít, mint ellenségként és elkedvetlenít. Az alacsony pozitív intelligencia ennek az ellenkezőjét jelenti. Egy ember pozitív intelligenciáját a Pozitív Intelligencia Mutatóval fejezzük ki, amely 0 és 100 között mozog és PQ-val jelöljük.
Ha például a PQ-értéked 75, akkor az elméd az időd 75%-ában a barátod, ami már elég jó aránynak mondható! A magas PQ nemcsak a sikerhez, hanem az általánosan magasabb teljesítményhez és boldogsághoz is vezet. A kutatók több mint 200 tudományos tanulmányt elemeztek, amelybe több mint 275,000 embert vontak be és egyértelművé vált, hogy magasabb PQ magasabb fizetéssel és nagyobb sikerrel jár a munkában, a házasságban, az egészségben, a barátságokban és a kreativitás terén.
Tény, hogy a pozitív intelligencia fejlesztéséhez mélyre kell ásnunk magunkba. Mivel sokan kényelmetlenül érzik magukat a mély pszichológiai feltárástól, a Shirzad Chamine úgy fejlesztette ki PQ-stratégiáit, hogy azok nem igényelnek mély pszichológiai tudatosságot. A stratégiák a cselekvésre és az eredményekre összpontosítanak és könnyen beilleszthetők a rohanó életmódba. Mielőtt azonban belekezdenénk, meg kell kérdezned magadtól: “Ha valami fontos dolgot jelentősen javíthatnék az életemben, mi lenne az?”
Chamine három stratégiát dolgozott ki a Pozitív Intelligencia növelésére:
Első stratégia: Gyengítsd a szabotőrök erejét
A szerző azt állítja, hogy nevük ellenére a szabotőrök nem 100%-ban gonoszak, azért alakultak ki, hogy biztosítsák a túlélésünket. Valószínűleg gyermekkorunkban valamikor tudat alatt ígéretet tettünk arra, hogy megvédjük magunkat a külvilág fenyegetéseitől. A szabotőrök voltak azok a barátok, akik segítettek betartani ezt az ígéretet.. Olyannyira részévé váltak az életünknek, hogy gyakran szinte észre sem vesszük, hogy ezek az árnyak irányítják gondolatainkat. Vegyük például a szerzőt! Már kisgyerekként kialakította belső szabotőreit, a Bírót és a Hiperracionális szabotőrt, akik megmaradtak vele felnőtt koráig is. Meg kell azonban érteni, hogy még ha a szabotőrök a gyermekkorban védelmet, megoldást jelentettek, felnőttkorban korlátozzák mentális és érzelmi szabadságunkat. De tudatossággal, odafigyeléssel képesek leszünk megfékezni és újra irányítani őket.
10 féle szabotőr létezik. Ezek közül a Bíró az univerzális szabotőr, mondhatni a Mesterszabotőr! Mindenki rendelkezik egy belső Bíróval, ami hajlamos túlzásba vinni a negatívumokat, mindig a lehetséges legrosszabb forgatókönyvet vetíti előre. Ez az ősi szabályozás régen életmentő szerepet játszott, hogy őseink bizonytalan helyzetekben ne mérlegeljék sokáig a lehetőségeket, hanem veszély esetén azonnal meneküljenek. A túlélés csak így volt lehetséges. A Bíró aktiválja a többi szabotőrödet, ő okozza a stressz és a boldogtalanság nagy részét, csökkenti a hatékonyságodat és árt a kapcsolataidnak.
A kilenc cinkos szabotőr
A ” Hiperéber ” Mindig aggodalmaskodik olyan dolog miatt, ami esetleg rosszul sülhet el és alig tud kikapcsolódni, mert folyamatosan ébernek kell lennie. Gyanakvó, szkeptikus és alacsony az önbizalma. A hiperéber gyökerei olyan gyermekkori tapasztalatokban rejlenek, amikor a biztonságot jelentő szülői figura kiszámíthatatlan és megbízhatatlan volt. Ez akkor is kialakulhat, amikor fájdalmas, váratlan események bizonyították, hogy az élet fenyegető vagy megbízhatatlan
Az “Áldozat” Ez a figura intenzíven fókuszál a fájdalmas emlékekre és érzésekre, remélve, hogy megsajnálják és így megszerzi mások figyelmét és szeretetét. Ha kritizálják, könnyen visszahúzódik, de rossz temperamentuma és hangulata mégiscsak magára vonja a figyelmet. Az “Áldozat” gyakran magányosnak, szomorúnak és elhagyatottnak érzi magát, miközben frusztrált, tehetetlen és bűnös érzésekkel küzd. Gyökerei gyakran gyermekkorban keresendők, ahol talán nem érezte magát kellően elfogadottnak, vagy úgy érezte, valami nincs rendben vele. Ez a stratégia egyfajta próbálkozás volt, hogy kicsikarjon némi figyelmet és szeretetet azokból, akik másképp nem fordítottak rá figyelmet.
A “Tetszelgő” a másoknak való segítéssel próbálja elnyerni azok elfogadását és szeretetét. Megpróbál mások kedvében járni, hízeleg és próbál megmenteni másokat. A “Tetszelgő” gyakran elrejti saját igényeit és vágyait, ami idővel feszültséget eredményezhet. Számára az a legfontosabb, hogy mások kedveljék, amit közvetett módon úgy tesz, hogy mások kötelességének érezzék viszonozni a törődést. Ez a szabotőr mélyen gyökerezik azzal a gyermekkori feltételezésben, hogy mások szükségleteit előbbre kell helyeznie a sajátjával szemben, valamint az a tévhit alakult ki benne, hogy szeretetet kell adnom ahhoz, hogy visszakapjam. Ki kell érdemelnem és nem vagyok egyszerűen méltó rá..
A “Nyugtalan” Állandóan a következő izgalmas élményre vagy kihívásra koncentrál és csak ritkán elégszik meg a jelen pillanat élvezetével. Könnyedén eltereli a figyelmét a kellemetlen érzésekről, pl azzal, hogy újabb izgalmakat keresgél. Ilyen gondolatai vannak: Az élet túl rövid, használjuk ki. Nem akarok semmilyen élményről lemaradni. Miért nem tud velem lépést tartani senki? A szórakozás és izgalmas dolgok azonban csak a látszat, a felszín alatt szorongáson alapuló menekülés van a jelenlét, a pillanat teljes megélése elől. Ez összefüggésbe hozható a korai gyermekkorban szerzett, nem megfelelő szülői gondoskodással vagy valamilyen fájdalmas eseménnyel, ugyanis ezzel a stratégiával el tudott menekülni a szorongás és a fájdalom elől.
A ” Hiperaktív ” Az illető állandóan teljesíteni akar az önbecsülése és önérvényesítése érdekében. Ez célorientáltsághoz és munkamániához vezethet és elveszítheti a kapcsolatot mélyebb érzelmi igényeivel. Személyiségét úgy alakítja, hogy másoknak imponáljon. Inkább a külsőt akarja tökéletesíteni, mint a belsőt. Általános igénye, hogy sikeresnek érezze magát, mert ez jelenti az értéket számára. Boldogságát az elért eredményeken keresztül éli meg. Ám ez a szabotőr gyakran képtelen mélyebb szinten kapcsolódni másokhoz. Ennek oka sokszor a gyermekkorban megszerzett feltételes vagy teljesen elmaradt elismerés lehet. Még a nagyon szerető és helyeslő szülők esetében is könnyen előfordulhat, hogy a gyerekek úgy érzik, hogy a teljesítményért, a szabályok betartásáért, a jó modorért stb. cserébe szeretik őket, nem pedig feltétel nélkül
A “Hiperracionális” Gyakran tűnik ridegnek vagy arrogánsnak, mert minden érzést, gondolatot, élményt és kapcsolatot csakis racionálisan akar feldolgozni. Az éleslátást, a tudást és a megértést értékeli a leginkább. Meg kell óvnia a személyes idejét, energiáját és erőforrásait a külső ráhatásokkal szemben. Az érzések csak összezavarják az embert. A szabotőr tulajdonosa gyermekkorában kaotikus környezetben nőhetett fel, vagy érzelmi zűrzavarok közepette, ezért menekült a racionális gondolkodás világába, amely biztonságérzetet adott az illetőnek és inetellektuális felsőbbrendűséget generált. Másik okként említhetjük, hogy azáltal, hogy ő tűnt a legokosabbnak a környezetében, figyelmet és elismerést kapott.
Az “Irányító” Arra van késztetése, hogy átvegye az irányítást minden helyzetben, igyekszik az emberek cselekedeteit a saját akarata szerint alakítani. Akaratos és konfrontálódó. Másokat hajlamos a komfortzónájukon kívülre szorítani. Az irányító ösztönző és megfélemlítő is tud lenni, kommunikációja sokszor dühös és kritikus hangvételű. Azt gondolja, “Ha nem irányítok, akkor engem fognak irányítaniés ezzel nem tudok együtt élni és azt is , hogy “Megpróbálom elvégezni a munkát mindannyiunk érdekében. “ Az irányító sokszor olyan korai élettapasztalatokhoz kapcsolódik, amikor a gyermek kénytelen gyorsan felnőni, egyedül lenniés átvenni az irányítást a kaotikus vagy nem túl biztonságos környezetben. Azzal is összefüggésbe hozható, hogy megbántották, elutasították vagy elárulták és elhatározta, hogy soha többé nem lesz ilyen sebezhető.
A “Ragaszkodó ” A ragaszkodó maximalista, aki mindent rendben és szervezetten akar tartani. Nagyon kritikus saját magával és másokkal szembenés igényli az önkontrolt. Magasak az elvárásaiés módszerességre van szüksége. Frusztrált önmagával és másokkal szemben, valamint szarkasztikus és önigazoló. Nem igazán tolerálja a változásokat vagy mások eltérő stílusát. Ez a szabotőr azért alakult ki, hogy a a tulajdonosa elfogadást és figyelmet kapjon az érzelmileg távolságottartó vagy túl sokat követelő szüleitől azáltal, hogy kifogástalannak tűnt,. Másik ok, hogy úgy érezte, neki kell rendet teremteni egy kaotikusan működő családban.
Az “Elkerülő” a kellemesre és a pozitívra összpontosít és elkerüli a nehéz és kellemetlen dolgokat. Nehezen mond nemet, a kényelmet és a rutint részesíti előnybenés halogatja a kellemetlenséggel járó feladatokat. Inkább elfojtja a haragot és a neheztelést, mintsem hogy kifejezze ezeket az érzéseket. Tagadja a konfliktusokat és a negatív kapcsolatokat. Az elkerülők boldog és nehéz gyermekkorból egyaránt származhatnak. Boldog gyermekkorban az embernek nem kellet megtanulnia kezelni a negatív érzéseket. A konfliktusokkal és feszültségekkel teli gyermekkorban az Elkerülő béketeremtő szerepet játszikés megtanulja, hogy a meglévő családi feszültségekhez ne adjon hozzá negatívumot vagy feszültséget a maga részéről.
Egy dologban rendkívül jók a szabotőrök, mégpedig abban, hogy meggyőzzenek téged arról, hogy ők nem az ellenségeid, hanem a barátaid. Ha például az Elkerülő szabotőröd van, olyan dolgokat próbál majd mondani neked, mint például: “A konfliktusból semmi jó nem sül ki”, vagy hasonlóképpen, a Hiperracionális cinkos azzal próbál majd meggyőzni téged, hogy az érzelmek csak a tiszta gondolkodás útjába állnak. Ne ess abba a csapdába, hogy elhidd ezeket az igazoló hazugságokat. Képzeld el, hogy egy fontos dologban elkövettél valami hibát. A Bírád bűntudatot, lelkiismeret-furdalást kelt benned. Aggódni fogsz, hogy újra megtörténhet, lehet, hogy nem tudsz majd elaludni este. A következő alkalommal szorongani fogsz, hogy ne kövesd el újra ugyanazt a hibát. Lehet, hogy ennek eredményeképpen jobban teljesítesz, de milyen áron?
Ugyanennél az esetnél a benned élő A Bölcsed együttérez veled, megnyugtat és arra fog bátorítani, hogy próbálkozz tovább, miközben együttérző leszel magaddal. A Bölcs lehetővé teszi, hogy a hibáidat lehetőségként lásd arra, hogy javíts magadonés ahelyett, hogy ostoroznád magad, tiszta fejjel nézheted a hibádatés elemezheted, mi ment rosszul, hogy a jövőben elkerülhesd, hogy újra elkövetd ugyanazt a hibát.
Mind a szabotőrök, mind a Bölcs sikerre visznek, de a belső Bölcs követése érzelmileg nem hat rád negatívan . Hogyan gyengítheted tehát a szabotőröket? Ahhoz, hogy meggyengítsd a szabotőrödet, le kell leplezned őket. Erősségük gyakran abban rejlik, hogy elméd rejtett zugaiból működnek. Figyelmen kívül hagyásuk olyan, mintha egy gyönyörű új kertet ültetnénk, de a falánk csigákat szabadon hagynánk benne kóborolni.. Ehelyett próbáld meg észrevenni őket és minden alkalommal, mikor nyakon csíptél egyet, azonosítsd be. Segíthet, ha személyesebb neveket adsz a szabotőröknek: A szerző például a hiperracionális szabotőrét “Robotnak” nevezi.
Erősítsd a Bölcsedet
Mit is jelent a Bölcs a pozitív inettelligenciában? Egy belső erőforrás, amely segít nekünk értelmes és pozitív döntéseket hozni, hatékonyan kezelni az érzelmeinket és reagálni a különböző élethelyzetekre. Ez a belső erőforrás segít nekünk megérteni és elfogadni az érzéseinket és gondolatainkat, így a negatív, hátráltató gondolatokat is, ugyanakkor nem engedi, hogy ezek kontrollálják az életünket. Segítségével felismerhetjük a szabotőröket, negatív énbeszédet és így csökkenthetjük azok erejét, negatív hatását. A Bölcs segít abban, hogy megálljunk egy pillanatra és racionálisan megfontoljuk, hogyan reagáljunk a kihívásokra vagy nehézségekre.
Egy másik módja annak, hogy növeld a PQ-kat, az un Bölcs, azaz belső bölcsed megerősítése. Tudatosítanod kell magadban, hogy minden szorongásodat saját magad generálod. A szabotőreid megpróbálhatnak meggyőzni arról, hogy aggodalmaid legalább egy részét külső okok okozták, de valójában bármi miatt aggódsz, az pont az ő eredményük.
A Bölcs szemléletmódja lelki békét ad azáltal, hogy egyszerűen elfogadja azt, ami van. Nem kell, hogy szeresse azt, vagy hogy tetszen neki, de elfogadja. A Bíró aggódhat amiatt, ami volt vagy ami lehet és mindig a legrosszabbat feltételezi, de a Bölcs lehetővé teszi, hogy nyitott szemléletű maradjés tágabb perspektívában gondolkozz. Tehát aktiváld a Bölcsedet, hogy másképp gondolkodj az aktuális helyzetedről. A szerző szerint: “A benned lévő Bölcs képes téged a következő 5 dologra inspirálni: .
1.Légy felfedező, légy nyitott az újra, a változásra, a másra;
2. Légy empatikus magaddal és másokkal szemben
3. Újíts és hozz létre a hagyományostól eltérő perspektívákat és megoldásokat;
4. Navigálj és válassz olyan utat, amely az értékrendednek és küldetésednek a legjobban megfelel;
5. Aktiváld az elmédet és hozz döntéseket a szabotőrök beavatkozásai és zavaró tényezői nélkül.
A Bölcs hatására bölcs döntéseket kezdesz el hozni az életedben és a szabotőrök ereje fokozatosan csökken.
A 3. stratégia a pozitív intelligencia növelésére:
A három ajándék technika
Ez egy gyakorlat a Bölcs edzését szolgálja. Gondolj legalább három olyan saját, személyes helyzetre, ahol a feltételezett rossz helyzet átalakulhatna ajándékká vagy lehetőséggé. Pl ha már megvan a repjegyed, de eltörted a lábad és nem utazhatsz- és később a gép lezuhant. Ez valódi ajándék, nem igaz? Ennek a gyakorlatnak a folyamatos gyakorlása erősíti a Bölcs választási képességét. Nem mindig áll módunkban irányítani mindent, ami velünk történik a munkában vagy az életben, de azt mi választhatjuk meg, hogy ezekre az eseményekre hogyan reagálunk. A folyamatos gyakorlás során megerősítjük a Bölcs választási képességégétés megtanuljuk, hogyan formáljunk pozitív lehetőségeket még a látszólag rossz helyzetekből is. Engedd, hogy a belső bölcsed vezesse utadat
Végső összefoglaló:
A pozitív intelligencia növelheti az általános boldogságot és lehetővé teszi, hogy teljes mértékben kiaknázd a benned rejlő lehetőségeket. Legtöbbünket a belső szabotőrök irányítanak: a belső Bírónk, aki mindig a legrosszabbat feltételeziés legalább egy a kilenc cinkos szabotőr közül. Gyakran ezek a szabotáló hangok úgy irányítják mindennapi életedet, hogy észre sem veszed. Ha elkezded a hibákat és kihívásokat lehetőségként látniés aktívan gyakorolod a tudatosságot, jelentősen gyengítheted a szabotőrök hatásátés erősítheted a Pozitív Intelligenciádat.
Ha szeretnéd megismerni a saját szabotőreidet, akkor töltsd ki hozzá az ingyenes tesztet. A teszt maga angol nyelvű, így ha ez nehézséget okoz, akkor vedd fel velem a kapcsolatot és segítek a kitöltésben. Íme a link a teszthez: https://assessment.positiveintelligence.com/saboteur/instructions
A többi könyvösszefoglalót ezen a linken éred el