Volt már olyan időszak az életedben amikor úgy érezted hogy minden kezd kicsúszni a kezedből? Egyre több az elintézetlen feladat, nehezebb döntéseket hozni és közben azt sem tudod pontosan hogy min kellene először változtatnod.
Ilyenkor könnyű arra gondolni hogy előbb a körülményeinknek kellene megváltozniuk. Jobb munkahelyre, több pénzre, megértőbb emberekre vagy egyszerűen kevesebb problémám lesz. Jordan B. Peterson kanadai klinikai pszichológus viszont más irányból közelíti meg ezt. Szerinte az élet elkerülhetetlenül tartalmaz bizonytalanságot, veszteséget és szenvedést. A káoszt nem tudjuk teljesen megszüntetni de arra hatással lehetünk hogy milyen emberként állunk vele szemben.
Elméletének egyik központi képe a rend és a káosz közötti határ. A rend az amit ismerünk és amiben tudjuk mire számíthatunk. A káosz ezzel szemben az ismeretlen: egy váratlan diagnózis, egy munkahely elvesztése vagy egy kapcsolat vége.
A cél nem az hogy kizárólag a rendhez ragaszkodjunk mert a túlzott rendezettség merevvé tehet minket De az sem hogy átadjuk magunkat a káosznak. Fejlődni akkor tudunk, ha van annyi biztonság az életünkben, hogy ne essünk szét, de marad annyi bizonytalanság is, hogy tanuljunk és változzunk.
A szerző tizenkét szabálya tulajdonképpen azt bontja ki hogyan lehet ezt az egyensúlyt a hétköznapokban megtartani: hogyan álljunk talpra egy vereség után, hogyan bánjunk önmagunkkal és másokkal, hogyan hozzunk értelmesebb döntéseket és hogyan maradjunk működőképesek akkor is amikor betör az életünkbe a káosz.
1. Állj egyenesen és húzd hátra a vállad!
Az idegrendszerünkben működik egy evolúciósan ősi rendszer, amely folyamatosan figyeli, hogyan alakul a helyzetünk a társas kapcsolatainkban. Ez a belső mérőrendszer kapcsolatban áll azzal, hogy mennyire érezzük magunkat biztonságban, mennyire merünk kezdeményezni és hogyan reagálunk a vereségre.
A szerző ezt a homárok példájával magyarázza. A győztes homár kinyújtózik és nagyobbnak mutatja magát. A vesztes összehúzódik és könnyebben adja fel a következő küzdelmet is.
Ez az emberi viselkedésre lefordítva: Amikor sorozatos kudarcokat élünk át, könnyen kialakul egy lefelé húzó spirál. Görnyedtebben járunk, kevésbé merünk megszólalni, ritkábban képviseljük magunkat és a környezetünk is bizonytalanabbnak érzékel bennünket.
Amikor vereséget szenvedünk vagy tartósan alacsonyabb helyzetbe kerülünk, a szerotoninszint csökkenhet. Ez nemcsak a hangulatra és a kezdeményezőkészségre hathat. A vesztes helyzethez alkalmazkodó ember fizikailag is sebezhetőbbnek mutatkozhat és könnyebben válhat mások célpontjává. A társadalmi hierarchia alsóbb szintjeihez ráadásul gyakran több bizonytalanság, rosszabb életkörülmény és nagyobb pszichés terhelés társul.
Ezt a biológiai magyarázatot nem kell szó szerint és kizárólagos igazságként elfogadnunk. A gyakorlati üzenet viszont világos. Állj egyenesen és húzd hátra a vállad! Ez több mint testtartás. Jelzés az agyadnak és a környezetednek, hogy jelen vagy, számítasz. A kiegyenesedés nem oldja meg automatikusan a problémáidat, de segít kilépni a kudarchoz alkalmazkodó magatartásból. Azt fejezi ki, hogy van helyed a világban és készen állsz felelősséget vállalni érte.
2. Úgy bánj magaddal, mint olyasvalakivel, akiért felelősséggel tartozol!
Sok ember gondosabban bánik egy beteg háziállattal, mint saját magával. Beadja neki a gyógyszert, elviszi vizsgálatra és figyel arra, hogy megkapja, amire szüksége van. Saját magánál viszont halogatja az orvost, nem alszik eleget és olyan döntéseket hoz, amelyekről pontosan tudja, hogy ártanak neki.
Peterson szerint úgy kellene bánnunk magunkkal, mint valakivel, akiért felelősek vagyunk. . Az öngondoskodás nem azt jelenti, hogy mindig azt tesszük, ami kellemes, kényelmes. Gyakran éppen azt jelenti, hogy megtesszük azt, ami nehéz, de hosszú távon jót szolgál. Határt húzunk. Segítséget kérünk. Betartjuk a saját magunknak tett ígéretet.
A fontos kérdés ez: milyen lenne az életed, ha valóban felelősen gondoskodnál magadról?
3. Olyan emberekkel barátkozz, akik a legjobbat akarják neked!
A környezetünk nem semleges. Vannak emberek, akik támogatják a fejlődésünket és vannak olyanok, akik csak addig érzik jól magukat mellettünk, amíg nem változunk.
Pedig morális kötelességünk olyan társakat választani, akik építenek minket és akik maguk is valami jobb felé törekednek. Nem vagyunk kötelesek hűségesek maradni azokhoz, akik a környezetüket és minket is lefelé húznak.
Ez nem azt jelenti, hogy el kell hagynunk mindenkit, aki nehéz időszakon megy keresztül. A különbség abban van, hogy valaki küzd és segítséget keres vagy tudatosan fenntartja a romboló mintáit és ebbe minket is bevon. Az igazi barát nem minden döntésünket helyesli. Néha éppen ő az, aki kimondja azt, amit hallanunk kell.
4. A tegnapi önmagadhoz hasonlítsd magad, ne valaki máshoz!
Másokhoz mérni magunkat szinte mindig igazságtalan. Nem ismerjük a kiindulópontjukat, a lehetőségeiket, a veszteségeiket vagy az árat, amelyet a látható eredményeikért fizettek.
A saját tegnapi önmagad legyen a mérce. Nem az a kérdés, hogy jobb vagy-e másoknál , hanem, hogy ma mennyivel működsz pontosabban, felelősebben vagy bátrabban, mint tegnap.
A fejlődés gyakran apró. Egy elvégzett feladat. Egy őszintébb mondat. Egy kevésbé indulatos reakció. Ha a figyelmedet ezekre a kis előrelépésekre irányítod, az irigység helyett cselekvési irányt kapsz.
5. Ne hagyd, hogy a gyerekeid olyat tegyenek, ami miatt megutálnád őket!
A szeretet nem azonos a korlátok hiányával. Sokan félnek a kemény szeretettől, mert nem akarják megbántani vagy korlátozni a gyermeküket. Csakhogy az a kellemetlenség, amitől otthon megkímélik, eltörpülhet azok mellett a kemény dolgok mellett, amelyekkel a felkészületlen gyermek később a világban szembesül.
A szülő feladata, hogy ezen világot is képviselve jutalmazza azokat a viselkedéseket, amelyek együttműködéshez és későbbi boldoguláshoz vezetnek. Közben következményt kell társítani azokhoz a viselkedésekhez, amelyek mások elutasítását, magányt vagy folyamatos konfliktust eredményeznek.
Nem kell túl sok szabály, de azok legyenek érthetők és legyen súlyuk. A cél nem a gyermek megtörése, hanem az, hogy megtanuljon önfegyelmet gyakorolni, mielőtt a nagy világ sokkal keményebben kényszeríti erre.
6. Előbb a saját házad táján tegyél rendet, csak azután kritizáld a világot!
Ez azt jelenti, hogy azokra a dolgokra kell fókuszálnunk, amelyeket közvetlenül meg tudunk változtatni, ahelyett, hogy minden energiánkat a világ hibáztatására fordítanánk.
Ez a rendbetétel nem pusztán takarítást jelent. Jelentheti azt, hogy rendezzük a pénzügyeinket, vállaljuk a hibáinkat, megszüntetünk egy káros szokást vagy végre kimondunk egy régóta halogatott igazságot.
Peterson egyik legerősebb állítása, hogy még a mély traumák sem kényszeríthetnek bennünket automatikusan rosszindulatra. A fájdalom nyomot hagyhat és igazságtalan terhet róhat ránk. Mégis maradhat valamennyi választásunk, hogy a fájdalmas tapasztalatainkból mit viszünk tovább. Bár a múlt nem változtatható meg, az viszont igen, hogy mit építünk belőle a jelenben.
7. Azt keresd, ami értelmes, ne azt, ami pillanatnyilag kényelmes!
Peterson két életstratégiát állít szembe. Az egyik az azonnali megkönnyebbülést keresi. A másik azt kérdezi, hogy mi épít jobb jövőt akkor is, ha most áldozatot követel.
A kényelmes döntés rövid távon csökkenti a feszültséget. Az értelmes döntés hosszabb távon jobbá és stabilabbá teszi az életünket. Ilyen lehet egy nehéz beszélgetés vállalása, a tanulás, a megtakarítás, egy függőséget fenntartó szokás megszakítása vagy egy fontos munka befejezése.
Az értelem ott jelenik meg, ahol hajlandók vagyunk lemondani valamiről most azért, hogy később valami értékesebbet hozzunk létre. Ez az áldozat nem öncélú szenvedés. Tudatos csere a pillanatnyi kielégülés és egy fontosabb jövő között.
Nem a folyamatos boldogság tesz ellenállóvá, hanem ha van olyan célunk, kapcsolatunk vagy értékünk, amelyért érdemes elviselni a nehézséget.
8. Mondd az igazat vagy legalább ne hazudj!
A hazugság a gyávák menekülőútja. Nemcsak mások megtévesztése, hanem önbecsapás is. Gyengíti a jellemet és kiszolgáltatottabbá tesz az élet viszontagságaival szemben.
Gyakran azért hazudunk, mert félünk a konfliktustól. Igent mondunk, amikor nemet szeretnénk. Azt mondjuk, hogy nincs baj, miközben haragszunk. Úgy alakítjuk a történetet, hogy mindig mi tűnjünk ártatlannak.
Minél többször fojtjuk el a valódi érzéseinket, annál nehezebb lesz megvédeni magunkat akkor, amikor valóban nagy a tét. Aki folyamatosan megszegi a saját ígéreteit, lassan elveszíti az önmagába vetett bizalmát is.
Sőt, a krónikus hazudozó hamis felsőbbrendűségi érzést építhet fel. Azt gondolja, hogy mindenki más ostoba és könnyen megtéveszthető. Valójában saját integritását rombolja le.
Peterson ezért nem azt mondja, hogy minden gondolatunkat azonnal ki kell mondanunk, hanem hogy ne építsünk tudatos hazugságokra egy egész életet.
9. Hallgasd meg a másikat, mert lehet tud olyat, amit te nem!
Peterson szerint a valódi figyelemhez alázat kell. El kell fogadnunk, hogy a másik ember tudhat valamit, amit mi nem. Ez nem jelenti azt, hogy automatikusan igaza van. Azt jelenti, hogy csak akkor cáfolhatjuk vagy egészíthetjük ki tisztességesen, ha előbb valóban megértettük.
Erre kiváló technika, hogy válasz előtt összefoglaljuk a másik fél mondandóját úgy, hogy az számára is kielégítő legyen. Addig pontosítunk, amíg azt nem mondja: igen, ezt próbáltam elmondani.
Ez különösen a kényes helyzetekben akadályozza meg, hogy két ember egymás helyett a saját félreértéseivel vitatkozzon.
10. Fogalmazz pontosan!
A pontosság a valóság iránti tisztelet jele. Sokan szándékosan homályosan fogalmaznak, mert félnek attól, hogy a pontos megnevezés szembesíti őket valamivel, amivel nem akarnak foglalkozni.
Más azt mondani, hogy rossz a kapcsolatom és más azt, hogy hónapok óta nem tudok biztonságosan nemet mondani. Más azt mondani, hogy utálom a munkámat és más azt, hogy a kiszámíthatatlanság és a megbecsülés hiánya őröl fel.
A valóság még akkor is jobb kiindulópont, mint a képzeletünk ködös rémképei, ha fájdalmas. Csak a pontos diagnózis ad esélyt a gyógyulásra és a változtatásra.
Amit nem nevezünk meg, az elvont fenyegetés marad. Amit pontosan megfogalmazunk, az problémává válik, amelyet már részekre lehet bontani és kezelni lehet.
11. Ne zavard a gördeszkázó gyerekeket!
Ez a szabály a kezelhető kockázat jelentőségéről szól. A gördeszkázó gyerekek próbálkoznak, elesnek, megpróbálják máshogy és újra nekifutnak. Közben nemcsak egy mozdulatot tanulnak meg, hanem bátorságot, önfegyelmet és reális önbizalmat is építenek.
Ha minden veszélyt eltávolítunk valaki útjából, rövid távon megóvhatjuk a sérüléstől. Hosszú távon viszont megfoszthatjuk attól, hogy kompetenssé váljon. Aki soha nem találkozik kezelhető kockázattal, nem tanulja meg felmérni a veszélyt és nem tapasztalja meg, hogy képes felállni egy esés után.
A szabály lényege tehát nem az, hogy hagyjuk magukra a gyerekeket, hanem hogy ne tévesszük össze a szeretetet a nehézség eltávolításával. Néha úgy segítünk a legtöbbet, hogy biztonságos keretek között hagyjuk a másikat próbálkozni.
12. Simogass meg egy macskát, ha találkozol eggyel az utcán!
Az utolsó szabály a szenvedés elviseléséről szól. Vannak élethelyzetek, amelyeket nem lehet gyorsan megoldani. Egy súlyos betegség, egy veszteség vagy egy hosszan tartó válság idején a nagy tervek értelmüket veszíthetik.
Ilyenkor szűkíteni kell az időhorizontot. Nem az egész következő évet kell kibírni. Talán csak a mai napot. Néha csak a következő órát.
Egy pillanat, amely nem szünteti meg a fájdalmat, de rövid időre enyhülést hozhat. Egy kedves gesztus, egy nyugodt perc vagy valami apró szépség emlékeztethet arra, hogy a szenvedés nem foglalja el a valóság minden egyes pontját.
Ez nem giccses optimizmus és nem a fájdalom letagadása. Ez annak a felismerése, hogy a legsötétebb időszakban is szükségünk lehet apró szünetekre ahhoz, hogy tovább tudjunk menni.
Összegzés
A könyv inkább azt mondja hogy az élet nehézségeire két alapvető módon reagálhatunk. Várhatjuk hogy előbb a világ változzon meg. Hogy mások legyenek igazságosabbak. Hogy megszűnjön a bizonytalanság. Hogy valaki végre eltávolítsa előlünk az akadályokat. Vagy megkérdezhetjük hogy a jelenlegi helyzetben mi az a legkisebb felelősség amelyet még képesek vagyunk vállalni. Talán annyi hogy kihúzzuk magunkat. Talán annyi hogy végre úgy gondoskodunk magunkról ahogy egy szeretett emberről gondoskodnánk. Szinte minden helyzetben marad valamennyi mozgástered.
Lehet hogy nem te választottad a problémát. Lehet hogy nem tudod gyorsan megoldani. szinte minden helyzetben marad valamennyi mozgástered. De választhatsz egy következő lépést.
Ne próbáld holnaptól egyszerre mind a tizenkettőt tökéletesen követni. Válassz egyetlen apró lépést amelyet még ma meg tudsz tenni.