Eric Berne: Emberi játszmák, Könyvösszefoglaló
Miért mondunk valamit, miközben másra gondolunk? Miért szövi át a mindennapi kapcsolatainkat a tudattalan manipulációk finom hálója? Az összefoglaló során meg fogsz lepődni, hányan játszanak körülötted és te magad is mennyire része vagy ennek a színjátéknak.
Mielőtt Freud megjelent volna, az emberek azt gondolták, hogy az emberi viselkedés racionális, következetes és teljesen tudatos. Az emberek úgy vélték, hogy az egyének képesek kontrollálni gondolataikat, motivációikat és cselekedeteiket. Freud azonban a 20 sz elején megismertette a világgal annak lehetőségét, hogy minden ember elméjében legalább három különböző komponens létezik, mindegyiknek saját napirendje és céljai vannak: az ösztön -én, amely az összes ösztönös vágyat kielégíti; a szuperego, amely a társadalmi normák és értékek alapján szabályozza és elnyomja ezeket a vágyakat; valamint az ego, amely közvetít a kettő között.
Freud felismerése az volt, hogy nem vagyunk következetesek, mert viselkedésünket e három komponens közötti feszültségből eredő belső konfliktusaink határozzák meg. Ez a belső ellentmondás gyakran megjelenik a társas interakcióinkban is, amelyek során különböző szerepeket veszünk fel. A Freud utáni pszichiáterek, köztük Eric Berne, továbbfejlesztették ezt az elméletet és arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek közötti kommunikációk gyakran olyanok, mintha szerepeket játszanánk. Shakespeare híres mondása, hogy „az egész világ egy színpad és minden férfi és nő csupán játékos”, tökéletesen tükrözi ezt az elképzelést.
Berne szerint amikor emberek egymással interakcióba lépnek, akkor gyakran olyan szerepeket játszanak, amelyek meghatározzák a viselkedésüket. Ezeket a szerepeket Berne „én-állapotoknak” nevezi és három fő csoportba sorolja őket: Szülő, Felnőtt és Gyermek.
A három egoállapot
1. Szülő: Ebben az állapotban az egyén a szüleitől vagy nevelőitől tanult mintákat ismétli meg. A Szülő állapot lehet:
– Gondoskodó Szülő: támogató, szeretetteljes, vigyázó.
– Kritikus Szülő: ítélkező, szabályokat betartató, gyakran büntető.
2. Felnőtt: Ez az egoállapot racionális, logikus és objektív. Ebben az állapotban az ember a jelen valósága alapján dönt, anélkül hogy érzelmei vagy múltbeli tapasztalatai befolyásolnák.
3. Gyermek: A Gyermek állapot érzelmi, ösztönös reakciókat tartalmaz. Ez az állapot is kétféle lehet:
– Szabad Gyermek: játékos, kreatív, spontán.
– Lázadó Gyermek: sértődött, dacos, engedetlen.
Tranzakciók és interakciók
A tranzakciók alapvetően az emberek közötti kommunikációt jelentik, amikor az egyik személy egy másikhoz szól és választ kap. Ezek a tranzakciók két egoállapot között történnek és lehetnek komplementer vagy keresztezett tranzakciók.
1. Komplementer tranzakciók: Ilyenkor az egyik személy egy adott egoállapotból szólítja meg a másikat és a másik fél a várt egoállapotból válaszol. Például, ha egy Felnőtt kérdez és egy másik Felnőtt logikus választ ad, az egy zökkenőmentes, komplementer tranzakció. A kommunikáció ilyenkor simán halad és nincs konfliktus. Például, ha egy férj Felnőttként megkérdezi a feleségét, hogy “Tudod, hol vannak a mandzsettagombjaim?” és a feleség Felnőttként válaszol: “Az asztalon vannak” vagy “Segítek megkeresni őket”, akkor ez egy komplementer tranzakció, ahol mindkét fél a Felnőtt egoállapotból reagál.
2. Keresztezett tranzakciók: Ilyen akkor fordul elő, ha az egyik fél nem a várt egoállapotból reagál. Például, ha a férj Felnőttként kérdez, de a feleség Gyermekként válaszol: “Miért kérdezed tőlem? Mindig engem hibáztatsz!”, akkor a kommunikáció félrecsúszik. Ebben az esetben a vita eredeti témája (a mandzsettagombok) megszakad és egy másik, mélyebb érzelmi konfliktus kerül a felszínre. A feleség Gyermeki énállapotából reagál és implicit módon arra készteti a férjét, hogy átvegye a Szülő szerepét. A vita addig nem oldható meg, amíg egyikük vissza nem tér a Felnőtt egoállapotába, hogy a problémát ésszerűen kezeljék.
Játszmák az emberi kapcsolatokban
A játszmák azért fontosak az életben, mert segítenek az embereknek érzelmi szükségleteiket kielégíteni, miközben elkerülik a közvetlen intimitást. Ezek az interakciók ismétlődő, gyakran tudattalan folyamatok, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek úgy kapjanak figyelmet, hogy közben ne mutassák ki sebezhetőségüket. A majmok példáját figyelembe véve látható, hogy szociális életük szerves részét képezi az érintkezés, mint például a turkálás egymás bundájában. Ez a fajta közelség segíti őket a szociális kötelékek megerősítésében, azonban az emberek között a közvetlen testi interakciók gyakran kényelmetlen és társadalmilag nem elfogadottak, de a játszmák alternatív formákat kínálnak az intimitás és a kapcsolódás megélésére. A játszmák felismerésével és tudatosításával lehetőség nyílik arra, hogy az emberek megszakítsák ezeket az ismétlődő mintákat és őszintébb, mélyebb kapcsolatokat alakítsanak ki. Ezáltal elérhetik, hogy kapcsolataik ne csak felszínes érzelmi szükségleteket szolgáljanak, hanem valódi, hiteles kötődéseket építsenek, amelyek támogatják az intimitás megélését a modern életben.
A játszmák felismerése és megszakítása
A játszmák az emberi kapcsolatokban gyakran rejtett szerepeken alapulnak, mint például az üldöző, az áldozat vagy a megmentő. Ezek a játszmák lehetőséget adnak arra, hogy az emberek érzelmi kielégülést nyerjenek, legyen az akár pozitív, akár negatív formában. A játszmák megszakítása és felismerése lehetőséget ad arra, hogy az emberek tudatosabbak legyenek ezekkel a mintákkal kapcsolatban és mélyebb, őszintébb kapcsolatokat alakítsanak ki. Ezáltal képesek lesznek elérni azt, hogy kapcsolataik ne csak a felszínes érzelmi szükségletekre épüljenek, hanem valódi, mélyebb kötődéseket támogassanak, amelyek az intimitást is magukban foglalják.
Játszmák katalógusa
Berne könyvének második részében közel negyven különböző játszmát katalogizál, amelyeket az emberek napi szinten játszanak egymással. Ezeket a játszmákat különböző környezetek alapján csoportosítja, ahol a legvalószínűbb, hogy felbukkannak. A játszmák szabályai szinte mindig előre látható végkifejlethez vezetnek, mivel mintázottak és a valós motivációkat gyakran elrejtik.
Életjátékok
Vannak olyan játszmák, amelyeket időről időre játszunk, míg másokat egész életünkön át. Például az „Alkoholista” játszma egy tipikus életjáték. A felszínen úgy tűnhet, mintha a Felnőtt énállapotból történő interakció zajlana, de valójában az alkoholista a Lázadó Gyermek szerepét játssza. Az alkoholista célja nem az, hogy valódi segítséget kapjon, hanem az, hogy provokálja környezetét és felszítsa mások haragját vagy kritikáját. A mások által kapott bírálatokkal aztán igazolja önmaga előtt saját bűntudatát és önutálatát, ami csak még több iváshoz vezet. Így a játszma mindig ugyanahhoz a végkifejlethez jut: az alkoholista környezetében lévők önkéntelenül is Szülői szerepbe kerülnek és kritizálják őt, ami tovább erősíti az önsajnálatot és a destruktív viselkedést.
Egy másik klasszikus játék az „Most elkaptalak, te szemétláda”. Ennek a játszmának a lényege, hogy az egyik fél, aki valamilyen haragot érez a másik iránt, a egyfolytában hibát keresi a másik viselkedésében, majd teljes erővel „lecsap” rá. Ez a játszma szinte biztosan abból ered, hogy a gyermekkorban a szülők hasonló módon reagáltak a gyerek hibáira – így felnőttként is hajlamosak vagyunk ismételni ezt a mintát.
Ezek a példák megmutatják, hogy a játszmák sokszor mélyen gyökereznek és életünk meghatározó részei lehetnek, ha nem tudatosítjuk őket. Az első lépés a játszmák megszakításához az, hogy felismerjük őket és tudatosan megpróbálunk kilépni a mintázatokból, ezzel teret engedve az őszinte, mélyebb kapcsolódásoknak.
A házasság, mint hosszú távú, intim kapcsolat, gyakran a játszmázások melegágya lehet, hiszen a felek közötti érzelmi kötődés lehetőséget ad arra, hogy tudattalanul olyan viselkedési mintákba meneküljenek, amelyek kielégítik bizonyos lelki szükségleteiket. A szerző elmélete szerint ezek a játszmák különböző tranzakciós dinamika mentén zajlanak és bár elsőre ártalmatlannak tűnhetnek, valójában megnehezítik a valódi intimitás és őszinte kommunikáció kialakulását. Nézzünk meg részletesebben néhány tipikus házastársi játszmát, ahogyan Berne leírja őket.
A Frigid nő
Ez a játszma azon alapul, hogy a feleség látszólag szexuális érdeklődést mutat férje iránt, majd amikor a férfi reagál erre, visszautasítja őt. Például a feleség szexuálisan provokatív módon viselkedik, mondjuk félmeztelenül sétál a házban, vagy flörtöl a férjével, de amikor a férfi közeledne, a feleség megrója, hogy túlzottan szexuális gondolkodású és „csak egy dolog jár a fejében.” Ami itt valójában történik, az egy Szülő-gyermek tranzakció. A feleség a Szülő én-állapotában van, irányítva és manipulálva a helyzetet, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy szülő irányítja a gyermekét. Az elutasításával és megrózásával, mintha egy szülői kritikát gyakorolna a férjére, kifejezi a férfiakkal szembeni belső dühét és frusztrációját, amely abból fakad, hogy úgy érzi, a férfiak nem képesek őt igazán értékelni. Az érdekesség az, hogy mindkét fél valójában élvezi ezt a helyzetet. A „frigid nő” tudattalanul olyan férfit szeretne maga mellett, aki megerősíti a férfiakkal kapcsolatos negatív előítéleteit: azt az elképzelést, hogy a férfiakat csak a szex érdekli és nem értékelik a nőt mint embert. A férfi részéről a szexuális visszautasítás ellenére is lehet egy tudattalan motiváció, amely abban nyilvánul meg, hogy valójában jobban érdekli az érzelmi piszkálódás, mint a tényleges szexuális intimitás. Így a játék egyik központi célja az, hogy megerősítsék egymás korábbi, negatív hiedelmeit és szerepeit.
Ha te nem lennél
Ez a játszma szintén nagyon gyakori a házasságokban és arról szól, hogy az egyik fél, általában a feleség, arra panaszkodik, hogy nem tud valamit megtenni a férje miatt. Például, a feleség azt mondhatja, hogy azért nem megy el szórakozni vagy táncolni, mert a férje nem szereti az ilyen társasági eseményeket, vagy mert a férje féltékeny. Ezzel azonban a feleség elkerüli a saját belső szorongását vagy bizonytalanságát. Amikor valamilyen külső tényező hatására a férj megengedőbbé válik és a feleségnek lehetősége lenne elmenni szórakozni, gyakran kiderül, hogy valójában ő maga fél a táncolástól vagy társaságba járástól. Az ilyen játszmában a feleség egy domináns férfit választott, aki átvállalja tőle azokat a döntéseket, amelyektől valójában ő maga szorong. A férj pedig „szívességet” tesz azzal, hogy uralkodó módon viselkedik, mert így a feleség nem kell, hogy szembesüljön saját félelmeivel. Így a feleség megerősíti magában azt a narratívát, hogy ő próbálna változni, de a férje „nem engedi”, ami valójában önigazolás egy mélyebb szorongás elkerülésére.
Sarokba szorítás
Ez a játszma egy klasszikus módja annak, hogy a pár egyik tagja szó szerint veszi a másikat, miközben tudja, hogy a másik fél valójában csak játszmázik. Berne egyik példája szerint a házaspár megbeszéli, hogy elmennek moziba, de indulás előtt a feleség felhoz egy kényes témát, mondjuk a pénzügyekről. Ez feszültté teszi a férjet, aki ingerülten válaszol, mire a feleség megsértődik és kijelenti, hogy ilyen hangulatban ő nem megy sehová. A férj tudja, hogy néhány kedves szóval könnyen kiengesztelhetné a feleségét, de nem teszi meg, hanem inkább szó szerint veszi a nő kijelentését, miszerint nem akar menni és elmegy nélküle. Ezzel a feleség „sarokba szorul”, mert már kimondta, hogy nem megy, így nem vonhatja vissza a kijelentését anélkül, hogy ne veszítsen a harcban. A férj pedig látszólag nem vesz részt a játszmában, de valójában azzal, hogy nem próbálja megoldani a helyzetet, ő is aktívan fenntartja a játszmát.
Űzött vad
Ez a játszma főleg a háziasszonyok körében gyakori, akik saját magukra helyeznek hatalmas nyomást, hogy minden területen tökéletesen teljesítsenek. A feleség egyszerre próbál anya, szakácsnő, takarítónő, szerető és társalkodó partner lenni és mindezt úgy, hogy közben folyamatosan vállal újabb és újabb feladatokat. Például, ha vendégeket várnak, ő még előtte tortát süt, a gyerekeket elviszi edzésre, kitakarítja a házat, ötfogásos vacsorát készít és még ajándékot is vesz. Mire azonban elérkezik a vendégség időpontja, a feleség már annyira kimerült, hogy nem tudja élvezni az estét és összeesik a fáradtságtól. Ebben a játszmában a feleség valójában a saját anyja vagy nagymamája idealizált képét próbálja megvalósítani, aki mindent kézben tartott. Ugyanakkor ennek a szerepnek a fenntartása érzelmi kimerültséghez vezet és gyakran az elvárásai túl magasak ahhoz, hogy valóban megvalósíthatók legyenek. A megoldás itt az, hogy a feleségnek meg kell tanulnia nemet mondani és megosztani a feladatokat, de ez nehéz lehet, ha mélyen gyökerező hiedelmek kötik őt a „mindenható háziasszony” szerepéhez.
Egyéb életjátszmák
Miért nem ?—igen, de…
Ez a játszma tipikusan akkor zajlik, amikor valaki látszólag segítséget kér, de valójában nem akarja megoldani a problémáját. Például, amikor egy nő arról panaszkodik, hogy férje makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy saját maga végezze el a ház körüli javításokat, a barátok elkezdenek tanácsokat adni: „Miért nem vesz neki jobb szerszámokat?” vagy „Miért nem iratkozik be egy asztalos tanfolyamra?” Az ilyen nő minden javaslatra azt válaszolja: „Igen, de…” – majd megmagyarázza, miért nem működne az adott ötlet. Ebben a játszmában a nő célja valójában nem az, hogy megoldást találjon, hanem hogy folytathassa a panaszkodást és megerősítse magában, hogy az ő helyzete megoldhatatlan és sajnálatot érdemel.
Csak próbálok segíteni
Ez a játszma arról szól, hogy az egyik fél úgy tesz, mintha segíteni akarna a másiknak, de valójában saját érdekét helyezi előtérbe. Például a férj megígéri, hogy segít a házimunkában, de valahogy mindig akkor kezd el segíteni, amikor a feleség már majdnem mindent elvégzett. Vagy felajánlja a segítségét, de úgy, hogy közben aláássa a felesége munkáját, például kritizálja, hogy ő hogyan csinálná jobban.
A Bíróság
Ebben a játszmában a résztvevők nem konstruktívan beszélgetnek, hanem próbálják megnyerni a vitát a másik lejáratásával. A kommunikáció hasonlít egy bírósági tárgyalásra, ahol a hangsúly a győzelemre helyeződik. A hátterében az áll, hogy az emberek érzelmi kielégülést keresnek azzal, hogy igazolják a saját nézőpontjukat és megpróbálják elérni, hogy a másik fél érezze magát rosszul.
Milyen szörnyű!
Két vagy több ember együtt sajnálkozik a világ dolgairól, de soha nem keresnek megoldást a problémákra. Ez a játszma általában panaszkodásból áll és a résztvevők együtt érzik a szenvedést, de passzívan állnak hozzá a problémákhoz. A résztvevők tulajdonképpen érzelmi támogatást keresnek, de valójában nem vállalnak felelősséget a helyzet javításáért.
Végső összefoglaló
A Freud és Berne által kidolgozott elméletek mélyreható betekintést nyújtanak az emberi viselkedés komplexitásába, valamint a személyes kapcsolatok dinamikájába. Freud három egoállapotának – az ösztön, a szuperego és az ego – kölcsönhatásai rávilágítanak arra, hogy miért vagyunk sokszor inkonzisztensek a döntéseinkben és viselkedésünkben..
Berne „én-állapotok” elmélete kiemeli, hogy a kommunikáció során különböző egoállapotok aktiválódnak, ami befolyásolja a kapcsolatainkat.
A játszmák tudatosítása és megszakítása új lehetőségeket nyit meg az emberi kapcsolatokban. Ha felismerjük ezeket a mintákat és tudatosan igyekszünk kilépni belőlük, akkor képesek leszünk mélyebb, autentikusabb kapcsolatokat kialakítani, amelyek valódi intimitást és érzelmi biztonságot nyújtanak. A mélyebb kapcsolatok iránti vágyunk és a pszichológiai elméletek segítségével képesek vagyunk olyan változásokat elérni az életünkben, amelyek gazdagítják az interperszonális élményeinket akár a magánéletben, akár a munkahelyünkön